Ki szokik az oviba, bölcsibe?
20 perces audió tájékoztató Édesanyák és Édesapák részére
Egy optimális ismerkedési folyamat, melyben minden résztvevő örömét leli!
Gyermekünk első közösségbe való érkezése lehet szorongásmentes, játékos, és örömteli.
Szeretettel köszöntelek!
Dobó Katalin vagyok, óvoda, bölcsőde, tanulóközösség alapító, tréner, családok mentora. Nagyon régi megfigyelésem, hogy az ún. beszoktatási folyamatok egyáltalán nem a kisgyerekről szólnak, hanem a szülőről, elsősorban az édesanyáról.
Miért?
Azért, mert neki kell elengedni gyermekét, másra bízni és mindezt szívvel – lélekkel – szeretettel. Ugyanis kizárólag ezen a bizalmi, érzelmi szálon képes a gyermek elfogadni új közösségét, és abban majd harmóniában fejlődni. Sok kis gyerek ezt az állapotot sohasem éri el, de annak ellenére ovis, vagy bölcsis.
Van, hogy nem úgy alakulnak a dolgok Magad körül, ahogyan azt eltervezted, szeretnéd. Viszont, érzed, hogy van benned valamiféle erő, ami arra vár, hogy felfedezd. Néha csak egy kis lépés, lendület hiányzik ahhoz, hogy felismerd saját korlátjaidat, és azokat lebontva szárnyalhass tovább.
Jó helyen jársz, ne keress tovább, megtaláltad azt a személyt, aki Veled együtt haladva, segít rávilágítani nehézségeid megoldásának lehetőségeire.
Katicát, már régóta ismerem. Azok közé az emberek közé tartozik, akik bátran felvállalják önMAGuk valódiságát, így válva- számomra is- hiteles személyiséggé. Elvonulásain, foglalkozásain maximális odaadással, hozzáértéssel és nem kevés szenvedéllyel van jelen.
Erős egyénisége mellett, elfogadó, szeretetteljes és egyben felfedező attitűdje segített megtalálni a bennem rejlő csodás lehetőségeket.
Hálásan köszönöm.
Ilonkáné Vida Angéla, Óvodapedagógus, zeneterapeuta
Értesültem az első szülői elvonulásról, amire először úgy gondoltam nincs szükségem, de egy belső hang azt sugallta menjek el…és NAGYON jól tettem, hogy elmentem, mert az a pár nap, amit ott töltöttem Katicával megváltoztatta az egész hozzáállásomat és sokkal türelmesebb lettem önmagamhoz és a gyerekekhez.
Emlékszem amikor haza mentem és este beszélgettem a 9 éves kislányommal ezt mondta:” Anya , nagyon megváltoztál” kérdeztem ezt hogy érti, a válasza ez volt: „sokkal jobban figyelsz rám , mint az előtt” Akkor döbbentem rá, hogy amikor beszélt hozzám, nem kapta meg azt a figyelmet amit ő szeretett volna. És nem csak a kislányom vette észre a változást, hanem a családom többi tagja is. Nem akadtam ki, ha felborult egy pohár víz naponta többször, vagy ha nem tudtam éppen aznap feltakarítani.
Amíg az elvonuláson voltam, az autista kisfiam teljesen nyugodt volt, ami annak köszönhető, hogy én is nyugodt voltam, hiszen ezt nap mint nap tapasztalom, ha ÉN jól vagyok ő is jól van. Az elvonulás megtanított arra, hogy tanuljam meg elfogadni magam olyannak amilyen vagyok(hibákkal együtt),amin természetesen folyamatosan dolgozom, hiszen nem megy egyik napról a másikra, de úgy érzem, jó úton haladok, hála Katicának, aki folyamatosan mellettem van és segít ha szükségem van rá.
Kedvenc mondatom Katicától: „Úgy beszélj a gyerekeddel, ahogyan te szeretnéd, hogy veled beszéljenek”
Sipos Gyöngyi, Vezetői asszisztens