5 részes online SZÜLŐI beszélgetés

spacer-1

„Most ez van” címmel 5 részes online SZÜLŐI beszélgetésre invitállak Benneteket. A sorozat célja, hogy feltárjuk a családok életébe megérkezett látható,nem látható új szituációkat, jelenségeket, és ezekre megoldásokat keressünk. A mindannyiunk által ismert körülmények miatt ugyanis elhalasztottam az áprilisra tervezett Szülői elvonulást, amelyre többen is jelentkeztetek, s e miatt most online módon tudunk továbblépni a TUDATOS GYEREKNEVELÉS témakörben, a kiválasztott témákat igazítva a jelenlegi szituációhoz.

Sohasem volt még ennyire szüksége a világnak az együttérzésre, együttműködésre, szeretetteljes önmagunk és másokra való odafigyelésre.

A témák, amelyeket hozok Neked segítséget és támogatást nyújtanak abban, hogy egyre nagyobb tudatossággal kezeld a családban, az életedben bekövetkezett változásokat, és figyelmed, fókuszod szándékos irányításával teremtsd meg újra az egyensúlyt, és a vágyott harmóniát.

Az interaktív találkozásokat mindig egy közös meditációval kezdjük, melyben hallhatod majd a csodás hangtálak gyógyító, pihentető, rezgést emelő hangját. Ezen túl megtapasztalod majd saját magad nyugalmát, az önmagadhoz való kapcsolódás energiákat mozgató hatását, az elme lecsendesedését, amely előkészít arra, hogy a szíveden keresztül meghalld és befogadd azokat a segítő gondolatokat, amelyeket a meditációt követő 30 percben hallasz majd tőlem. A foglalkozás második felében lehetőséged lesz kérdések feltevésére, tapasztalataid megosztására.

A webinar felépítése, tartalma: 90 perces interaktív workshop

  • 15 perc hangtálas meditáció
  • 30 perc videó az adott témában
  • 45 perc résztvevői kérdések-válaszok

Témák:

  • Mi az, ami a legnagyobb változást hozta az életünkben?
  • Hogyan változott meg a kapcsolatom önmagammal?
  • A felnőttek és a gyerekek kapcsolata az otthonlét alatt.
  • Otthontanulás és home office.
  • Itt, és most avagy légy jelen!

Időpontok:

  • 2020. május 11. Hétfő, 17.00-18.30
  • 2020. május 14. Csütörtök, 9.00-11.30
  • 2020. május 18. Hétfő, 17.00-18.30
  • 2020. május 21. Csütörtök, 14.00-15.30
  • 2020. május 25. Hétfő,13.00-14.30

Árak:

– Egyesével bármelyik időpontra lehet regisztrálni 3.990 Ft-os áron,

Témák, amikről beszélni fogunk

1. Mi az, ami a legnagyobb változást hozta az életünkben? (2020. május 11. Hétfő, 17.00-18.30)

Az első webinar során arról beszélek majd, hogy a hirtelen megjelenő, drasztikus változás milyen félelmeket és miért pont azokat generálta, ezzel eltávolodva isteni minőségünktől.

Az első ijedtségen túljutva szembesültünk azzal, hogy az egész életünk addigi szokásai, rutinjai, lehetőségei, megszokott ritmusai teljesen megváltoztak. Megszűntek a programra járások, utazások, kirándulások, a családi, baráti találkozók, nem megyünk munkába, oviba, suliba. Senki nem mondja meg, hogy mit és mikor tegyünk. S ráadásul még azzal is számolnunk kellett, hogy megbetegedhetünk, és akár meg is halhatunk.

Kulcsszavak: saját felelősségvállalás, önszerveződés, önállóság, félelem, szeretet

2. Hogyan változott meg a kapcsolatom önmagammal? (2020. május 14. Csütörtök, 9.00-11.30)

Mindannyian nagyon mások vagyunk (közben meg nem is, sőt, egyek vagyunk!), a legkülönbözőbb módon éltük az életünket 2020. március 16-a előtt. Hogy addig hogyan és mi módon éltél, most lehet, hogy egy tollvonással elengedésre került vagy ellenállással küzdesz az óta is. Nem tudom, hogy melyik utat választottad. Bármelyiket is, az a tiéd, és csak fogadd el címkézés nélkül.

Kulcsszavak: mélyebb önismeret, minden én vagyok, a forrás vagyok

3. A felnőttek és a gyerekek kapcsolata az otthonlét alatt (2020. május 18. Hétfő, 17.00-18.30)

Célom a harmadik workshoppal, hogy közösen találjuk meg a szépet, a sok jót és szeretnivalót ebben a nagyon különleges időszakban. Segítségedre leszek abban, hogy hogyan tudsz önvalódon keresztül kapcsolódni gyermekedhez, amely nagyobb megértést és türelmet teremt számodra. Figyelmedet arra irányítom, hogy milyen fejlődés lehet a családi kapcsolatokban.

Kulcsszavak: minőségi idő, megismerés, megborult egyensúly, túlgondoskodás

4. A szülő, mint tanár és home office kolléga (2020. május 21. Csütörtök, 14.00-15.30)

Összehangolni az otthoni munkát és több gyermeknapi tanulási feladatait, kezdete lehet egy alapjaiban megrendült szülő-gyermek kapcsolatnak. Az új kihívások új szerepekbe kényszerítették a szülőket, amelynek tanulása, működtetése nem biztos, hogy minden család számára megvalósítható. Arról beszélek majd, hogy mi módon lehet mégis összehangolni a teljesen új feladatainkat, melyek által mindenki csak nyerhet.

Kulcsszavak: kérj segítséget, delegáld a feladatokat, napirend, napi célok, napi feladatok

5. Itt, és most avagy légy jelen! (2020. május 25. Hétfő,13.00-14.30)

Teremtsük újra az életünket, teremtsük újra önmagunkat!

Az életünkben nincs semminek jelentése, minden tőlünk kap értelmet. Ezért hát dönts jól, mert a döntéseidet fogod megtapasztalni.

Ezekkel a gondolatokkal foglalkozunk az ötödik webináron, amelyben megtapasztaljuk a pillanat erejét. Az egó, a tanult folyamataink, a tapasztalatok gyakran a múltba vagy a jövőbe repítenek bennünket. Ez pedig gyakran fájdalmat, vagy aggódást vált ki bennünk, s nehéznek címkézzük életünket.

Kulcsszavak: döntés, címkék, programjaink, hiedelemrendszerünk

Jelentkezés

Az utaláshoz szükséges adatok:  

Kedvezményezett: CSER-TAN Bt
Bank: Kereskedelmi és Hitel Bank
Számlaszám: 10400566-50526855-84821003